posztok

kommentek
google keresőoptimalizálás
Zoli kísérleti erőlködéseinek laboratóriuma a keresőoptimalizálás és webfejlesztés fáradalmait boncolgatva

Nagy megtiszteltetés ért, ugyanis Bagi Zoli, az egyik legjobb magyar SEO-szakember felkért, hogy írjak egy bejegyzést „most induló” blogjába. Meg is teszem, témám pedig az AdSense lesz az „amatőrök” szemszögéből egy roppant hosszú cikkben, amelyet remélem, azért lesz, aki végigolvas. Témaválasztásom oka, hogy egyre több oldalon látok AdSense hirdetéseket, és egyre többen blogolnak arról, hogy miképpen jussunk AdSense bevételekhez Annak ellenére, hogy a cikk rendkívül hosszú, 4 gépelt oldalt tesz ki, csak a kérdés felszínét tudom karcolni. Ez a bejegyzés inkább egy iránytű, megmutatja, hogy honnan érdemes informálódni, mely területekről érdemes sok cikket olvasni, és belemélyedni. Írásom elsősorban azoknak nyújthat új információkat, akik nem olyan profik a témában, illetve a weboldal-készítés terén. Hiszen a profibbak simán összehoznak a több tízezres látogatottságú oldalt, amivel már tényleg azt csinálnak, amit akarnak. Bejegyzésem szemszöge inkább pesszimista, mert inkább a valóságot próbálom bemutatni, a helyezet ennél sokkal jobb, és könnyebb is lehet.

Sok angol, és néhány magyar nyelvű oldalon olvashatjuk, hogy regisztráljunk a Google AdSense rendszerébe, és blogunkkal százezreket kereshetünk. Sokan meg is vesznek különböző pdf-eket 5-10-20-50 Dollárét, amik azt ígérik, hogy elolvasásukkal, és azzal, hogy követjük a benne álló lépéseket, komoly bevételekre tehetünk szert. Én ingyen leírom azzal kapcsolatos véleményemet, hogy valóban így van-e, és pár hónapos tapasztalataimmal illusztrálom. Teszem ezt azért, mert én is ingyen és bérmentve jutottam hasznos információkhoz. Meg is említeném a legjobb magyar oldalt ezzel kapcsolatban, a webni.innen.hu-t. Nézzük tehát a témát, még egyszer említem, pesszimista szemszögből.

Tehát, vegyünk egy egyetemistát, aki egyetemi tanulmányai finanszírozására szeretne egy kis pénzhez jutni, de nem a helyi gyufagyárba akar gyufás-skatulyákat csomagolni, hanem egy sokkal érdekesebb, és jövedelmezőbb bevételi forrásra is vágyik. Valamit ért is a HTML-hez, és internetezik már több éve. Ez az egyetemista akár én is lehetnék, de sokan vannak ilyen helyzetben. Vagy vegyünk valakit, aki főállással rendelkezik nem teljesen hülye a számítógépekhez, és szeretné, ha a napi 8 óra után, amit a munkahelyén eltölt, nem csak arra lenne pénze, hogy otthon a TV-t nézze. Sőt, esetleg lehetősége legyen nyáron 600.000 honfitársával együtt 1-2 hetet eltölteni Horvátországban. Nos, ezek szép célok, amiket AdSense segítségével meg is lehet valósítani, sőt, ennél jóval többet is, de egyáltalán nem olyan könnyű, és gyors ez, mint azt sokan próbálják bemutatni. Nézzük tehát, hogyan:

Először is, nem árt alapvető HTML-ismeretekre szert tenni, nem is részletezném, hogy miért. Ehhez nem kell méregdrága tanfolyamokra elmenni, az interneten számos jó angol- magyar-, illetve egyéb nyelvű forrás található ezzel kapcsolatban, amelyek megismertetnek az alapokkal. A HTML-nyelv ráadásul igen egyszerű, nem is tekinthető programozási nyelvnek.

Innentől jönnek a nehézségek. Kell egy oldal, sőt, jobb, ha több, jobb ha nagyon sok. Nem kell egyszerre több tucatot csinálni, több éves tervet is készíthetünk. Persze kérdés, több év múlva is lesz-e még AdSense (nem valószínű, hogy nem, érdemes megnézni a Google negyedéves eredményeit) illetve valami, ami kiváltja, ha főhősünket kizárják a programból.

Kérdés, hogy milyen oldal kell. Szerintem ez a legnehezebb része a dolognak, hogy legyen egy jó, egy nagyon jó ötletünk A témája mindenképpen olyan legyen, amihez főhősünk ért, vagy legalább hobbiszerűen foglalkozik vele. Vagy ha nem is profi belőle, ismerje azokat az internetes forrásokat, könyveket, stb., ahonnan informálódhat, és amelyek segítségével tartalmassá válhat weboldala. Ha megvan a téma, el kell gondolkozni rajta, hogy ez az oldal napi szinten hozhat-e legalább 200 látogatót. Ehhez például érdemes megnézni hasonló oldalak látogatottságát, ha épp publikusak Hisz hiába vagyunk profik favágás terén, nem biztos, hogy ha favágásról blogolunk, az napi kb. 3 látogatónál többet vonzana. Írhatunk személyes blogot is, de ez néhány kivételtől, híres bloggerektől eltekintve, akikből szerintem mindenki ismer 1-2-t, ez nem hoz nagy látogatottságot. Nem muszáj blogot írni, lehet „rendes” oldalt is csinálni, az oldal témájától függ, hogy a blog, vagy weboldal forma érdemesebb-e. Ezeken tehát érdemes sokat gondolkodni, mert ha rossz ötletünk van, rengeteg energia kárba veszhet. Ha megvan a világmegváltó ötletünk, érdemes megnézni a Google-ben, hogy erről a témáról milyen oldalak vannak már, és tudunk-e velük versenyezni, eléjük tudunk-e kerülni, vagy legalább az első 10-be. Hogy ezt eldöntsük, mint sok minden más, tapasztalattól függ, de meg lehet nézni például az oldal designját, tartalmát, hogy mennyire profik ezek, PageRankjét, amely ha 4-es felett van, azt nehéz lesz nekünk überelni, hogy a szerkesztői újságírók, az adott téma szaktekintélyei, vagy csak hobbi weboldalkészítők-e, stb.

Az oldalhoz persze kell tartalom, és megjelenés is. A tartalom jó ha egyedi, sőt, inkább azt mondanám, hogy egyedinek kell lennie. Persze fel lehet használni a Wikipedia, Flickr, stb. segítségét. Ezeknek, és még sok más Web 2.0-ás oldalaknak köszönhetően még sose volt olyan könnyű tartalmas oldalt csinálni, mint ma. Fontos, hogy ha végeztünk az oldallal, úgy érezzük, hogy az valóban tartalmas, új információkat nyújt, amik máshol nem, vagy nem ilyen formában találhatók meg. A jó ötlet után tehát a jó tartalom a legfontosabb!

Hogy mennyire szép designunk van, az nem annyira fontos, de én azért nagy jelentőséget tulajdonítok neki. A blog-szolgáltatók (blogter, freeblog, blog.hu, blogger.com) nagyon szép sablonokat kínálnak, amelyek általában minden szempontból megfelelők. Ha nem blogunk van, érdemes az oswd.org-on nézelődni, ahonnan ingyen és bérmentve tölthetünk le nagyon profi oldalsablonokat, amiket a megszerzett HTML-ismereteinkkel módosíthatunk. Érdemes a szépség mellett arra is figyelni, hogy minél egyszerűbb, letisztultabb sablont válasszunk, melyek egy oldalának mérete nem éri el a 30 kb.-t. Azt javaslom, hogy oldalunk azon részének, ahol a főszöveg található, háttérszíne fehér legyen.

Az AdSense bevételekhez látogatókat kell generálnunk. A legjobb eset, ha ez úgy történik, hogy az oldalunk olyan jó, hogy az emberek egymásnak küldözgetik e-mailben a linkjét, más bloggerek linkelnek rá, esetleg egy nagyobb portál is megemlíti.

Ha ez nem történik meg, akkor (illetve e mellett) marad a keresőoptimalizálás (illetve van bizonyos témákban néhány linkgyűjtemény is, amely sok látogatót hozhat az oldalunkra, de ez viszonylag ritka). A keresőoptimalizálás azt jelenti, hogy az oldalunkat úgy szerkesztjük meg, hogy a Google az első 10-be hozza ki, ha a kívánt kulcsszóra keresnek az emberek.

Az első lépés, hogy egy vagy több, kulcsszót találjunk, amiről oldalunk szól, és amire viszonylag sokan keresnek a Google-ben (a keresési ráták megnézhetők a Google Kulcsszóválasztó Eszközzel). Ezután különböző keresőoptimalizáló lépéseket kell tennünk, amely információk szintén hozzáférhetők az interneten, például a már említett webni.innen.hu oldalon, de vannak kevésbé összetett oldalak, ahol néhány lépésben le vannak írva az alapvető keresőoptimalizálási lépések. A három fő pillére a SEO-nak: az oldal főszövegének megszerkesztése, amely nem árt, ha többször tartalmazza a kulcsszót, a html-kód megfelelő megírása vagy átírása, illetve megfelelő mennyiségű, és minőségű bejövő linkek szerzése, de az oldalról kifelé mutató linkeknek is jelentőségük van. És még egyszer említeném a jó, egyedi, és érdekes tartalmat, mert ez keresőoptimalizálás tekintetében is fontos.

Ha van legalább 1 oldalunk, napi 100-200 egyedi látogatóval, akkor talán már érdemes regisztrálni az AdSensebe. Az AdSense optimalizálásról is számos internetes forrás található, többek között a Google AdSense súgójában is. Egy pár alapvetőt azért leírnék. Az első, hogy hozzunk létre csatornákat, és ezekkel figyeljük egyes hirdetési egységeink bevételét, így megtudjuk, hogy melyik hirdetési egység felesleges, tudunk kísérletezni, hogyha pl. felül-középre tesszük a hirdetést, az mennyivel hoz több pénzt, mint ha alul-jobbra, hogyha kék a hirdetés linkje, az többet hoz-e, mintha piros stb. Persze ezeket a kísérleteket is nagyobb látogatottságnál érdemes végrehajtani, hogy megfelelő eredményt kapjunk. Fontos, hogy az AdSense-es hirdetések nagysága, háttér-és előtérszíne illeszkedjen az oldal designjába (bár néha pont az elütő hirdetések hoznak nagyobb bevételt). Az AdSense hirdetések lehetőleg szerves részei legyenek az oldalnak, egyáltalán ne tűnjön fel, hogy ezek hirdetések, annyira illeszkedjenek az oldal színvilágához. Az oldal felépítésébe is illeszkedjenek, ne szeparáljuk el őket egy külön oldalrészbe. Hogy hova tegyük az AdSense hirdetéseket, arról rendkívül jó példát nyújt az AdSense súgóban lévő hőtérkép, de persze mindenkinek ki kell kísérleteznie, hogy neki melyik elrendezés nyújtja a legjobb eredményt.

A bevételek nagysága függ az átkattintási aránytól. Ez egyrészt az előző bekezdésbe írt tényezők fogják meghatározni, tehát az, hogy hogy helyezzük el a hirdetéseket, hány hirdetésünk van (nem biztos, hogy a több a jobb!), hogy azok hogy néznek ki, stb. Függ attól is, hogy az AdSense mennyire tud kontextusba illeszkedő hirdetéseket megjeleníteni, hány hirdetője van abban a témában, amiről az oldalunk szól. Ha pl. az egészséges életmódról van oldalunk, nem biztos, hogy sokan fognak pizzafutár hirdetésekre kattintani. Egyébként nekem sokszor, a legtöbb oldalamnál működik, ha úgy számolok, hogy 1 látogató 1-3 Forintot hoz, de ez egyáltalán nem biztos, hogy másra is igaz.

A másik tényező az egy kattintásért kapott összeg. Ez elsősorban attól függ, hogy egy adott témára hány hirdető van az AdSense rendszerében. Ha sok, akkor a hirdetőknek többet kell fizetniük, hogy kattintást kapjanak az oldaladról. E témáról is sok forrás található az interneten, általánosságban elmondható, hogy a turizmus, nyaralás, hitel témák, és a külföldi oldalakon megjelenített hirdetések általában sokat fizetnek, a csengőhang hirdetések viszont nem igazán. Azonban lehet, hogy horgászattal foglalkozó oldalunkon mérlegképes könyvelésről, fejőgépekről, vagy Thai masszázsról vannak hirdetéseink, amelyek 200 Forintot fizetnének, de nem lesz ember, aki rájuk kattint. Viszont nem biztos, hogy olyan oldalt érdemes csinálnunk, ahol sokat fizet egy kattintás, hiszen valószínüleg erre már többen rájöttek, így a sok létező oldal mellett nem tudunk olyan nagy látogatottságot elérni. Ezért lehet, annak ellenére, hogy olyan hirdetéseink vannak, amik harmadannyit fizetnek, mint egy másik téma hirdetései, nagyobb bevételeink lesznek a nagyobb látogatottság és/vagy átkattintási arány miatt. A bevételek után természetesen személyi jövedelemadót kell fizetni, vagy vállalkozás esetén egyéb adókat.

Látható tehát, hogy az AdSense bevételek generálása egy összetett, viszonylag bonyolult kérdés, amelyhez sok, és széleskörű ismeretekkel kell rendelkeznünk. Internetes ismereteinken túl nem árt, ha tudunk fogalmazni, van szépérzékünk, illetve egy vagy több idegen nyelv legalább középfokú- de inkább felsőfokú ismeretével rendelkezünk, ha olyan témáról szeretnénk blogot írni, vagy oldalt csinálni. Az idegen nyelvű oldalakkal kapcsolatban megemlíteném, hogy az angol nyelvű oldalakon általában jóval nagyobb az egy kattintásért kapható összeg, mint a magyarokon, azonban a nagy látogatottság elérése nehezebb is lehet, hiszen nagyobb számú oldal van egy adott témában.

Fontos a türelem! Ne várjuk, hogy pár nap vagy akár pár hónap után rögtön tízezres bevételekkel számolhatunk. Teljesen 0-ról kezdve akár egy év is eltelhet, mire ismerté válnak az oldalaink, illetve az adott keresőkifejezésekre megfelelő pozícióba kerülnek. De még ilyen hosszú idő elteltével sem garantálja semmi a sikert.

Fontos, hogy ne csaljunk semmilyen téren. Ne alkalmazzunk feketekalapos keresőoptimalizáló technikákat, mert lehet, hogy rövid távon előnyösek, de hosszabb távon kárba veszhet rengeteg befektetett idő és energia. Ne csaljunk az AdSense-el, ne kattintsunk saját hirdetéseinkre, és ismerőseinket se kérjük erre, mert meglepő gyorsan ki leszünk zárva a programból.

Mindenkinek sok sikert kívánok, aki kedvet kapott ezek után ehhez az izgalmas, sok örömet nyújtó hobbihoz ill. kereset-kiegészítéshez.

Két példaoldalt ide teszek, mert Bagi Zoli felajánlotta, hogy a cikkért cserébe kaphatok linkeket. Ezek nem a leglátogatottabb, legjobb weboldalaim, hanem még viszonylag újak, bár a pizzériás oldal már elért egy bizonyos szintet keresőpozíció és bevételek terén, a Spanyolország oldal pedig talán nyáron hozza meg az áttörést.

Spanyolország nyaralás, szállás, utazás, látnivalók, minden Spanyolországról:

Pizza info, pizzéria adatbázis, pizzériák felsorolása az ország több száz településén.

Szerző: Csicso, egyetemi hallgató, weboldal készítő, az első magyar díjazásos keresőoptimalizáló verseny 4. helyezettje. E-mail címem: tibor.cs(kukac)gmail.com

Ha tetszett, amit itt olvastál egy link elhelyezésével segíthetsz a népszerűsítésében.
Egyszerűen másold ki az alábbi kódot, majd illeszd be weblapod forráskódjába.
Így fog kinézni: „Keress százezreket blogoddal” és a valóság

This thing has 26 Comments

  1. Posted 2007 March 4 at 10:02 am | Permalink

    Csicso, nagyon köszönöm a posztolást. Biztos vagyok benne, hogy többek nevében mondhatom, hogy igazi érték a te szemszögedből olvasni az AdSense rendszerről.

    Remélem nem ez volt az utolsó vendégszereplésed nálam. 😀

  2. Csicso
    Posted 2007 March 6 at 1:29 am | Permalink

    Na, ez már egy fokkal szebb design! 🙂

  3. Posted 2007 March 6 at 6:19 am | Permalink

    Tegnap reggel egy tag jól befikázta a színvilágot. Jól kimoderáltam mert a stílusa nem volt valami kedves, de a vágya, az teljesült.

    Örülök, ha tetszik. Egyébként Csicso bátran adjál linket commentnél nincs nofollow. 😉

  4. G-easy
    Posted 2007 March 6 at 7:34 am | Permalink

    Aszti.. Csicso te nem hazudtál amikor azt mondtad, hogy egy “roppant hosszú cikkben”.. Nahh megyek keresek lengéscsillapítót géppuska újjakhoz..

  5. Posted 2007 March 6 at 8:22 am | Permalink

    Most miért mondod ezt G-easy, 5 perc alatt el tudtam olvasni. Pedig nem vagyok gyorsolvasó 😀

  6. RubinG
    Posted 2007 March 7 at 9:22 am | Permalink

    Köszi a cikket.
    Mégegyszer csak azt tudom írni, hogy dolgozzunk ki egy közös projektet! 2-3 ember napi 30 perc munkával sokra képes, sokkal többre mint 1 ember napi 2-3 óra munkával…
    A szálláshely és az utazás témáról bőven vannak tapasztalataim. Mindkettő nehéz, de legalább vannak hirdetők és vásárlók is :-).
    Sok más jó magyar téma is van, amit én is felfedeztem, de ti nem említettétek. Az amerikai témák nem nyűgöztek le. Pl.: “online currency trading”-re valószínűleg tudnánk jó oldalt csinálni, de nem érdekel nagyon :), mert nincsenek ilyen irányú tapasztalataim, és egy évet kellene várni a bevételekre. Sok más mellett egy kisérletben heti 30 percnél többet nem adnék neki.
    Van célom 5 éves távlatban is, amihez az elején tőkét(motivációt), kapcsolatokat és munkát is tudok ajánlani, ha indul egy közös pl. 2 éves projekt(cég)…

  7. Posted 2007 March 7 at 9:35 am | Permalink

    Személy szerint engem az AdSense nem hoz lázba. Több esélyt adtam magamnak, de mindig kiderült, hogy tehetségtelen vagyok hozzá.

    A felajánlásodat meg nem igazán értem, te most a munkádat nekem akarod felajánlani? Az én projektjeimhez? Lehet nagyon rosszul olvasok a sorok között.

  8. G-easy
    Posted 2007 March 7 at 10:18 am | Permalink

    Csak óvatosan azzal a biznisszel.. Még a végén elvonod Bagiz figyelmét a közös ….. projectünkről! Bár ezt nem hinném 😀

  9. Posted 2007 March 7 at 10:36 am | Permalink

    G-easy most haragszom Rád! Miért lötted le a poént? 😀 Na mindegy eltűntettem a nyomokat.

  10. RubinG
    Posted 2007 March 7 at 12:57 pm | Permalink

    Nem figyelemrabló akarok lenni :), hanem közös SEO projektre vágyom. Ha megismerjük jobban egymás életét és terveit, akkor tudunk miről egyezkedni…

  11. Posted 2007 March 7 at 1:37 pm | Permalink

    Furcsa egy ember vagy te.

    Nagyon nehéz erre úgy válaszolnom, hogy ne bántsalak meg vele.

    Semmilyen kapcsolatot nem kívánok veled fenntartani, ahogy azt már korábban is jeleztem. Megvannak a Partnereim, akikkel együtt dolgozom.

    Indoklást nem fogok írni, ha nem vagy totál süsü, akkor vágod. Nem is értem hogyan gondoltad az egészet. A lényeg, hogy te érted….

  12. G-easy
    Posted 2007 March 7 at 4:49 pm | Permalink

    Köszönöm, jólesett, hogy nagybetűbvel irtad a Partner-t 😀

  13. Posted 2007 March 7 at 4:51 pm | Permalink

    Figyelek az emberi érzelmekre.(próbálok) 😉

  14. Posted 2007 March 7 at 10:29 pm | Permalink

    Tyű, gyerekek, mi van itt. 🙂 Amúgy látom, megugrott a blogod látogatottsága, mert kb. 3x annyi átkattintást kapok ienne a spanyol oldalamra, mint eddig. Ja, géppuskaújjak, bármiről összeírok én 30 oldalt. 😀 Egyébként Bagiz, írtad, hogy tehetségtelen vagy AdSensehez: ezt már láttátok? http://www.adsense-videos.com Mindegy, én nem veszem meg. 😀

  15. Posted 2007 March 8 at 6:31 am | Permalink

    Nagyon. Mármint tehetségtelen, meg bűntudatom is van miatta.

    Nem tudom mi lesz Debrecennel, mert a helyszínről engem még nem is értesítettek. Nameg, ha egy nap alatt akarok megfordulni, akkor 30 percet tölthetek a messzi városban.

  16. RubinG
    Posted 2007 March 8 at 7:45 am | Permalink

    🙂 igen, izzó téma a i-connector..

    Mindenkinek jelezni kell a legmegfelelőbb időponttot ill.:

    A hely az már biztos: 4028 Debrecen Hadházi u. 97 fszt/2.

    Gál János
    WebShop-Experts Kft.
    06 (70) 216 6682

  17. Posted 2007 March 8 at 8:10 am | Permalink

    Szállást biztosítanak, vagy vigyem magammal az IJ polóm, meg a bankártyám igaz?

    Írtam is nekik gyorsan, hamar egy levelet a fájdalmaimról 😀

  18. G-easy
    Posted 2007 March 8 at 8:34 am | Permalink

    Boldog Névnapot Öcsi!
    Debrecen,,.
    Már itt a tavasz.. úgyhogy simán alszunk a női koleszben 😀
    Csicso! Amelyik oldal így néz ki, azt már most felejtsd el! ahol a részek ki vannak emelve sárgával, be vannak ollózva a nagy kamu “petike ezt mondta róla” stb. Tipikus ismertetőjegyekkel rendelkeznek 🙁 van sok magyar is..
    Ez egy globális supervisitors affiliate rendszer az egész. És a nagy semmit akarják eladni. mondjuk kedvező áron 😀 Ugyan ezeket megtalálod pl. a torretz .com-on.. úgy keress rá, hogy ebook 😀

  19. Csicso
    Posted 2007 March 8 at 12:22 pm | Permalink

    G-easy: Tudom, hogy ezek az oldalak általában ilyenek, sok ilyet láttam, ami így néz ki! De azért néznek ki így, mert ezt “oktatják” online marketingből, hogy ez a leghatásosabb forma. Szóval tudom, hogy a legtöbb ilyen kamu, de ennek az oldalnak a készítője nagyon komoly név. Amúgy vannak YouTube-on is videói.

  20. Csicso
    Posted 2007 March 8 at 12:23 pm | Permalink

    Ja, és persze boldog névnapot! Kapsz tőlem ajándékba egy wellness-hétvégét, ezért engedtelek előre. 🙂

  21. G-easy
    Posted 2007 March 8 at 4:08 pm | Permalink

    Nem is ma van a névnapom! De azért köszi! 😀
    Vagy most már másnak mondod ? 😀

  22. Posted 2007 March 9 at 4:48 pm | Permalink

    még nem tudom, hogy busszal menjek-e a díjátadóra, vagy gyalog… 🙂

  23. jozsoo
    Posted 2007 March 10 at 10:22 pm | Permalink

    Menj villamossal!

  24. Posted 2007 March 11 at 8:40 am | Permalink

    Inzaghi, nekem tegnap -vagy nem tudom mikor jelöltél meg iwiwen- esett le, hogy neked nem igazán kell sokat utaznod. De jó neked! Jozsoo eljössz?

  25. RubinG
    Posted 2007 March 12 at 10:18 am | Permalink

    Van, aki nem tud eljönni?

    Szerintem mi reggel megyünk autóval és este ott alszunk egyet és megnézzük a fürdőt is (wellness):

  26. Posted 2007 March 12 at 10:26 am | Permalink

    Hajnalban indulok vonattal, délre odaérek és megnézem a vagonokat is. Belülről.