Digg klón a siker szélén

diggNagyszerű találmány a szociális könyvjelző rendszer. Előre megszűrt tartalmak várják az unatkozó netezőket, de sajnos manapság már az előre “jólmegspammolt” is előfordul.

Engem, az összes közül legjobban a digg tudott megfogni, amely egyedülálló koncepcióval indult útjára 2004-ben, egy évvel a del.icio.us születése után, de a reddit-et egy évvel még megelőzve.

Emlékeim szerint 2006 volt az az év, amikor a “hagyományos” webmesterek is kapcsoltak és mindenki őrült nagy portál építésébe fogott. Az okosabb fajta választott magának egy nagyobb, de jól definiálható szegmenst, amelyet fel kívánt dolgozni, de akadtak olyan bátrak is, akik úgy gondolták, a diggnek könnyű lesz direkt konkurensének lenni és minden témát akartak maguknak.

A garázsból vezérelt hadműveletek kezdeti fázisa nem is kívánt komoly pénzügyi befektetést, maximum 3 percet, amíg az egyén letöltött egyet a gombamód szaporodó digg klónszkriptek közül.

2006 októberében publikálásra került a Pligg blog első bejegyzése. Én innen számítom a legnépszerűbb klón életét.

Alig több, mint egy év alatt nagyon sok barom koncepcióval volt szerencsém találkozni. A barmot itt kérlek ne úgy értsd, hogy barom, aki kitalálta, egyszerűen az életképtelen helyett használom. Még én is tettem egy próbát a pliggel, és komoly reményeket is fűztem hozzá, de szerencsére/vagy életem nagy lehetőségét kihagyva a hadművelet elmaradt.

De amiről ez az egész poszt szól az nem más, mint Pligg motorral hasító Internet marketing témakörnek dedikált Sphinn.

Az oldal 2007 júniusában indult, jelenleg 6-os PageRank-kal kedveskedik a toolbar, de ezen igazán nem is érdemes csodálkozni (Danny Sullivan is bandatag). Az életrevalóságáról pluszban még annyit írnék, hogy napi több tízezres olvasótáborral rendelkező blogok reklámozzák a rendszert a kék címkét büszkén magukonviselve.

Mi különbözteti meg a Sphinnt, a többi digg klóntól (a brilliáns elmével megáldott alapítókat leszámítva)?

Talán csak egy dolog. Létrehozták azt a matricarendszert, amely segítségével a blogok olvasói között rendkívül gyorsan ismertté tudtak váltak.

Hajrá Merras!