Zonenoktaorg Ödüllü SEO Yarışması vs. seo fórum

Egy korábbi posztomban beszámoltam róla, hogy Mara, a török lány újra seo versenyre adta a fejét. Már nem is igazán emlékszem arra, hogy honnan ismerjük egymást, de lassan már egy éve. Jó egy hónapja megírtam Neki, hogy a verseny vége előtt 3 héttel riasszon és mindent bevetek az ügy érdekében.

A riasztás megtörtént és a seo fórum nagyrabecsült tagjaival munkába lendültünk. Annyira megtoltuk a lapját, hogy a janicsárok fejéről lezúztuk a turbánokat. Nem nagyon volt mit tenniük Mara két lapját figyelmeztetés nélkül kitiltották a versenyből, linkmulasztás vádjával. Az egyik első a második negyedik volt.

Összekaptuk magunkat és minden erőnkkel egy újabb lapját kezdtük el bombázni. A török arcok azt hiszik itt valami mágia van a háttérben, pedig csak nagyon önzetlen magyar webmesterek segítik a török lányt a kemény csávók között. A férfi büszkeség nem egy könnyen legyőzhető dolog és már egyesített erőkkel támogatják a legjobb török lapját.

A verseny 11-én zárul és azt gondolom nagyon jók a tartalékaink. Ezt a blogot is már agyonspammolták volna a versenyzők, de hát benézték. Azért a fenyegetések nem maradtak el.

Minden kedves támogatónak ezer hála a segítségért. Ha ügyik leszünk lány seo bajnoka lesz Törökországnak.

És a legvégére egy kötelező link Zonenoktaorg Ödüllü SEO Yarışması.